Üdvözlet a középiskolában!
Ahol elbírálnak a külsőd miatt. Ahol barátokat, de ellenségeket is szerezhetsz. Ahol mindig jól kell kinézned ahhoz, hogy valaki szóba álljon veled. Ahol összetörhetik a szíved, ahol boldog, de szomorú is lehetsz. Ahol állandóan dráma van, ahol az életed felét leéled.

Persze ha nem úgy nézel ki, mint egy átlagos vagy épp földöntúli hercegnő, egyből elkönyvelnek, és rád akasztják a „nyomorék” jelzőt. De tulajdonképpen miért is kéne beállni a sorba? Miért kéne mindenkinek egyformának lennie? Magamból kiindulva, tudom milyen az, amikor furán néznek rád az évfolyamtársaid, amikor a testnevelés órákon a kidobósba csak téged dobálnak, amikor egyedül ebédelsz és egyedül ülsz minden órán. Nem, ehhez nem kell – mint az amerikai szenny filmekben – hogy szemüveges, fogszabályzós, vagy stréber legyél. Lehet neked akár a legszebb arcod és hajad a Földön, akkor sem fogsz megfelelni a többieknek. Az első gondolatod – valószínűleg – az lehet, hogy „miért nem vagyok úgy jó, ahogy?” Nos, a válasz igen egyszerű. Az elmeroggyant, idióta társadalmunk legtetején álló embereknek nevezett lények – akik szerintem majmok – idejük nagy részét valószínűleg azzal töltik, hogy a különböző közösségi portálokra percenként írnak ki valami újat, hogy a legnagyobb gondjuk a mai világban, hogy miért nincs olyan körömlakk, ami sosem jön le és miért nem találták még fel azokat a videó játékokat, amiknek sosincs vége? Igen, tudom mit gondolsz most. Minden normális – hangsúlyozom normális – embernek az az első gondolata, vajon miért pont ők a felsőbb réteg, és miért nem azok a fiatalok – mert ugye kamaszokról beszélgetünk itt – akik már most célratörően próbálják építgetni szép kis életüket, jövőjüket. Hát igen, íme a 21. század emberek! A szenny ellepi a társadalmat, az egész világot. Már semmi sem olyan mint régen. Bár honnan tudnám én ezt, a magam 16 évével? Anyu mondja mindig: „minden megváltozott”. Akkor az biztos úgy is van!

Visszatérve a témához, rájöttem, hogy manapság teljesen mindegy mit csinálsz ha te is a kiközösített tanulók közé tartozol az iskoládban. Lehetsz bármilyen, mindenki első látásra ítél, senkit nem érdekel, milyen lettél, mert mindenki  a múltban él, és azzal foglalkozik, milyen voltál. A helyzet a következő. Az elkényeztetett, sztár gyerekek az iskolában mindent megkapnak anyucitól, apucitól. Kivéve egyet, a szeretetet. De mit sem számít ez nekik, hiszen azt sem tudják mi az! Amit nem ismernek, az nem is hiányozhat nekik. Kapnak egy új autót, és már is le van tudva, a szülök elmondhatják magukról, mennyire büszkék és mennyire szeretik egyetlen gyermeküket. Ők járnak a legmenőbb ruhákban, nekik van a legjobb telefonjuk, extra cuki magassarkúban topognak végig az iskola folyosóin. Ezek ők. Velük szemben állsz te, akinek a haja a szemébe lóg, aki szakadt cuccokba jár, aki egy évig spórolt, hogy vegyen magának egy iPod-ot, és aki tanul, a jövőre koncentrál. A két rivális fél, akik nem adják fel az elveiket, nem akarnak megváltozni.

Büszkén mondhatom én a második kategóriába tartozom, és jelen helyzetben nem érdekel, ki mit gondol erről. Ha valakinek nem tetszik a stílusom, akkor ne nézzen rám! Nyugodtan szóljanak be ezer féleképpen, alázzanak meg, törjék össze a szívemet még száz darabra, biz’ Isten mondom, engem már hidegen hagy! Nem azért járok az iskolába, hogy a legmárkásabb és legdivatosabb ruhákkal mutatkozzam, én oda tanulni megyek, nem felvágni. És ha valakinek nem tetszik, hogy én nem állok be a sorba, akkor az szépen hajoljon le mögöttem, nyújtsa ki a nyelvét, és nyalja ki a seggem!