Amikor azt hiszed, már mindent tudsz az emoról, többet, mint amennyit az átlag magáról tud... Akkor jön a saucy, akit másfél éve még egyszerűen pózernek neveztek és körberöhögtek (volna, ha az emok röhögnének) és rájössz, hogy közel sem olyan átfogó a tudásod az emo kultúrkörről, amennyire hitted.

Megkésve bár, de 2006. nyarára hozzánk is eljutott az emo, ami ekkor már nem volt egyéb, mint trend, hisz egyre nagyobb tömegeket vonzott, egyre népszerűbb lett és mint ilyen, jelentős mértékben fel is hígult. Igazán trendinek és újnak itt nálunk akkor számított, bármit is hisznek a privi.hu-userek, még a média is akkor kapta fel, mikor az első roham már jó régen lecsengett. Én még mindig azt mondom, hogy a mondanivalója alapvetően szimpatikus - igen, van mondanivalója, ha ma nem is tűnik úgy - az emo alapjában véve lázadás az egymással szembeni közöny, az érzelemmentes és érzéketlen emberek ellen. Az emo az emotional szóból ered, ezt még a Nők Lapjának is sikerült megfejteni, bár annál több hülyeséget a stílusról maximum az Aktív és a Fókusz közös erővel tudott összehozni. A zene a nyolcvanas években terjedt el,  a nyálasabb, érzelmes szövegű hardcore sorolható ide (és nem a No Thanx meg a Tokio Hotel) bár ezt nehéz behatárolni, mert az emo bandák általában tagadják, hogy azok lennének, igazából fogalmam sincs, mi számít emo zenének manapság, főleg azért, mert ez a zenei stílus alapból távol áll tőlem. Na haladjunk.

Az emo haja sötét, féloldalasan a szemébe fésüli, öltözködésében szintén uralkodó szín a fekete. Így szólt még a tanítás valamikor másfél éve, egy tisztességes emogirl pedig valahogy így nézett ki. Bár ekkor még hangoztatták, hogy nem kell sablonszerűen követni a szabályokat, hisz úgysem tudjuk, mit érez az, aki a májszpész másik oldalán alulról a kamerába bámul. Pózer volt viszont az, aki csak az emo külsőségeket vette fel, miközben alapja nem sok volt hozzá - tehát jogosan gondolhattam én, a szemlélődő, hogy a mostani 13-14 évesek, akik végülis könyörtelenül lecsaptak a stílusra, a mai verzióig korcsosítva azt (hol voltak még a kezdet kezdetén a pöttyök, a masnik, a fekete-fehér kocka, a póniló és társaik?) mind-mind pózerek. Hisz ez lenne a logikus, nem? Ezek nem érzékenyek vagy érzelmesek, ezek csoportban járó, vihogó-sikítozó idióták, akik menőnek érzik magukat attól, hogy ugyanúgy néznek ki, még ha a stíluselemeiket mind máshonnan lopták - szegény, felháborodott jrockerek, de legalább nem ti tartotok most ott, ahol ezek.

Mind pózerek - gondoltam tehát magamban, mígnem egyik nap aztán az arcomba vigyorgott aljasul és rózsaszínen a saucy-emo, mint stílusirányzat. Tessék, művelődjetek szemrohasztó g(agyi)portálos oldalon, majd ismerjétek fel, hogy az utcán és a privi.hu-n vihogó és grimaszoló lányokra ez az egész itt olyan szépen és elegánsan (saucy!) ráhúzható. Meg sem próbálnak már az emo szó mögé bújni, sőt, olyan ez, mintha egy hibás genetikai kísérlet során előállították volna a négyseggú majmot, aztán most simogatnák a kis, buksi fejét. Ami nem korcsosulhat tovább, annak nevet adunk, micsoda kreativitás! Az 'igazi' emok (Magyarországon vajon van-e, volt-e valaha olyan?) pedig fellélegezhetnek kicsit, már csak a Nők Lapját kellene értesíteni.

forrás: http://arielle.blog.hu/2007/11/29/saucy_emo_a_legnagyobb_kamu